2010-08-17: Csapat edzés


Az edzésen nagy hajrába fogtunk.
Megdolgoztattuk a kutyákat (és magunkat is) rendesen. Voltak hibák, ez teljesen természetes, de nem hinném, hogy maradt bármi is megoldatlanul. Szépen alakul a csapat, a végleges összeállítás, pontos sorrend is.
Molly ismét futotta a 4,5ös időket, Riki, Mamusz 5,2 - 5,5 körüliket Drazsé és Tódi is hozta a formáját, Nílus pedig most egy kicsit fennakadt a csapaton, de meglesz neki is, hiszen végre egészen AKAR dolgozni.
Berci együtt edzett a csapattal, nem kis hatékonysággal! Stabil 6,8as idővel fut, ami még biztos, hogy lesz gyorsabb, nem ront, szépen fogja a labdát.
Manu is ismét korrektül dolgozik. Gésa kutya már majdnem gépes, nagyon kicsi hiányzik neki. Alakul.
Römi is egyre szebben dolgozik a gépen, csak annyira bizonytalan, amennyire minden más új feladatban szokott.
Dorka, Boni is hozták a formájukat, szépe dolgoztak a shooton.
Trisa gyerek pedig továbbra is cuki és egyre lelkesebb.

2010-08-13: Péntek 13 szerencsétlenség nélül :-)


Péntek esti edzés, hozzá a borzasztó nyomott idő, ami előre jelezte a későbbi (szerencsére éjszakai) vihart. Ettől függetlenül végül 13 kutya jelent meg az edzésen, Dóri a munka miatt nem tudott a 2 kutyájával jönni és Csülök is leamortizálta magát a reggeli sétáján, így ők sem jöttek el.
Az edzésen időmérés is volt, nem kis meglepetésekkel!!!
Drazsé nagyon stabilan fut 6,3at. NÍlus nem fut továbbra sem, így 5,6 körüli időket produkál. Molly ideje stabilan 4,5 volt, lett egy 4,45 is. Ezek az idők még javulni fognak a rutinnal együtt. Szép volt mindenki, gratulálok! Bercinek, a flyball antitálentumnak is jó napja volt. Ügyesen dolgozott, 4 akadályról 4 akadályra, normálisan működő géppen, 7-es idővel. Van még mit gyorsulnia, de ez az idő tőle már nem kis teljesítmény!
Römi is kezd ráérezni a gép használatára, már nem fél tőle annyira. Rendben lesz Ő is.

Shootos kutyák közül Emma fejlődése is szembetűnő, már idegen labdával is hajlandó dolgozni!
Dorka is száguldozott egy sort.
és Fülest is megemlíteném, mert megérdemli. 2. edzésen volt, ma már a dupla széles akadályon bártan ugrált és a shootra is fel mert lépni a gazdája után. Hatalmasat fejlődött 1 alkalom alatt.

És új kutyáink is voltak, Bálint hozta el Bodzát és Medit, akik mindketten lelkesek voltak és ügyesek. Reméljük jönnek még máskor is

2010-08-10: Edzés beszámoló


Az edzés nagyon nagyon nagyon nagyon jó volt Több dolog is történt:
Kezd összeállni a csapat. Molly, Nílus, Drazsé, Tódi edzettek együtt, nagyon jók voltak. A kutyák ügyesek, a gazdik is figyelnek rendesen, így jól lehet haladni.
Két régóta velünk edző kutya is gépet tanul (van aki elég régóta ) és mindkettőnél biztató változások történtek:
Gésa, az ambull felfér a gépre 4 lábbal Egészen kényelmesen. A gép még nem lő neki, de annak is eljön hamarosan az ideje.
ÉS A CSODA:
Berci kezeli a gépet és még a labdát is elkapja. Én mondtam, hogy képes rá. Más kérdés, hogy (állakat alátámasztani) kislabdával dolgozik De azt nagyon lelkesen és nagyon ügyesen A shooton kutyákat is megemlítem:
volt kezdő kutyus, aki bár egy kicsit félős, de azért haladtunk vele is. Hosszú út vár rá, de előbb utóbb meg tudná tanulni a flyballt. Dorka kutyánk elkezdett készülni a gép használatára (és nagyon jól!), Emmát pedig kezdjük elszakítani saját labdájától.
Asat is megemlítem, ha már ott volt, nagyon cuki A párhuzamos gyorsításnál annyira őrjöngött, a boxban, hogy kapott egy jóleső gyorsulást ő is

Csak így tovább mindenkinek!

2010-08-09: Jó kivánság Jeffynek


Innen is minedn jót kivánunk Jeffynek, akinek ma műtötték a lábát, és hosszas pihenésre lett ítélve. Reméljük, hamar visszatér a csapatba, és Spikey is kibírja idegekkel, míg a törpének nyugton kell maradnia.

2010-08-08: Edzés beszámoló


A flyball edzés fantasztikusabbra sikerült, mint hittük az elején.
Ismét újonc kutyát avattunk Bogár személyében. Nagyon ígéretesnek tűnik, járni fognak Dorka kutyának ismét emelhettünk a shooton és nagyon klasszul kezelte a váltást!
Gépes kutyáink pedig csapatban dolgozhattak. Molly, Nílus, Drazsé nagyon korrektül dolgoztak, egyiküknek sem okozott komolyabb problémát, hogy más kutyák is dolgoztak mellettük. Nagyon ígéretes mindhárom kutya, nemhiába, ők a jövő csapata.
Manu tovább gyakorolta a gyakorolni valót, kezd nagyon rendben lenni.
Berciről is essen pár szó, csak hogy Judit ne reklamálhasson. Ez a kutya tényleg borzasztó tehetségtelen.
Nem tudom mennyi idő lesz még míg megtanulja kezelni a gépet, de nem 2 perc Nem adjuk fel, igenis ő is megtanulja.

És egy kicsit a legifjabbról is: Trisa stabilan balra fordul és nagyon cuki